Hírek

Természeti töredékek című program Jánossomorján és Nagyfödésemesen2018-10-04

Természeti töredékek címmel valósít meg határon átnyúló projektet Jánossomorja Város Önkormányzata szlovák testvértelepülésével Nagyfödémessel. Az 1-es számú prioritási tengely: Természet és kultúra - A határmenti terület vonzerejének növelése keretében 2017. december óta zajlik a program, és a megvalósítás idén novemberben ér véget.

A szlovákiai Nagyfödémes és testvértelepülése, Jánossomorja együttműködve támogatást nyertek a „Vidéki, korábbi ipari területrészek használatba vétele természetes élőhelyként - Természeti töredékek” című projektjének megvalósítására az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. A jánossomorjai projektrészben a Szent István utcában található, egykor homokgödörként használt park revitalizációja a cél. Első lépésként a park fáinak és cserjéinek felmérése történt meg, amely alapján elkészültek a tervek. Az itt kialakult természeti töredék fejlesztése mellett a parkban új sport- és társadalmi funkciót alakítottak ki, ami hozzájárul a környezet változatos, a lakosság igényeihez igazodó, ugyanakkor a természet megóvása szempontjából is optimálisabb használatához. Ezt segíti majd elő a természetközeli, tartalmas szabadidős tevékenységek új kínálatának kialakítása is a természetvédelmet előtérbe helyező szemléletformálással együtt. Minden korosztálynak lehetőséget biztosít a szabadidő kellemes eltöltéséhez a gumiburkolatú futópálya, a játszótéri eszközök, a felnőtteknek kihelyezett kültéri fitneszgépek, padok, asztalok, esőbeálló. Térkő és murva burkolatú sétányok létesültek a parkban. A park felújítása során fák és cserjék kiültetésére is sor került, valamint a füves terület is megújult. 40 db kiválasztott fa ill. cserje tájékoztató táblával került megjelölésre. Az általános iskolások részére magyar és szlovák nyelven természetvédelmi gyakorlófüzet készült, amelyből megismerhetők a kiültetett fák. Jelenleg a befejező munkák folynak a parkban. A park átadása novemberben várható, a záró rendezvényre a projekt partnereket is várják Nagyfödémesről.

Az SKHU/1601/1.1/227/B2 „Természeti töredékek” című projekt költségvetése összesen: 406 783,52 euro, melyből a Jánossomorjára eső projektrész elszámolható összköltsége 252 303,14 euro. A 85 %-os Európai uniós támogatást Magyarország Kormánya további 10 % hazai társfinanszírozással egészítette ki, valamint Jánossomorja Város Önkormányzata 5 % saját forrást biztosított.
Oszd meg ismerőseiddel:
Facebook iwiw MySpace Twitter
Vissza
a mosonmagyaróvári
információs portál